Titkok sokasága...
Amikor az ember lányának kéne az eszét használnia, akkor bizony nem megy!
Régen azt hitte, jól tud fogalmazni. Igaz, erről bizonyítványa is volt, de azóta eltelt néhány év, öregedett is és szellemi szintje rohamosan romlott...
Az összes iskolában jól állt irodalomból, az esszék is mindig jelesre sikeredtek. A gimiben a búcsúbeszédet is ő írta, remegő hangon neki kellett fel is olvasnia ballagáskor.
Aztán az évek folyamán vagy kétszer el is kezdett egy-egy blogot, de a végén törölte azokat mondván, írni a suliban néha tudott, de úgy látszik publikusabban nem megy ez. Pedig álmában néha regényeket ír, híres újságíró, de ugye életöröm a köbön, három a magyar igazság tavaly március vége felé először az nlcafe blogján kezdte, aztán a blog.hu-ra tért át és hogy újra beigazolódjon az életöröm a köbön a freeblogon folytatta, úgy, hogy átpakolta az előzményeket ügyesen. Olvasói vannak páran, nem sokan, de most kicsit megrémült, hogy egy játékhoz kéne sorokat összehoznia, ahhoz, hogy a too many secrets segítségével Katica és Amby végre előkerüljön!!
És fotózni is szeret, gyártott egy fotós oldalt is, de talán soha és sehol nem készített képet Mini Cooper-ről és Westie-ről sem. Pedig több ismerősének is ilyen kutyusa van, Mini meg az egyik kedvenc autója, még bejegyzést is írt az új MINIRŐL még novemberben és most ide is illeszti a képet róla, hogy teljesüljön legalább még 1 feltétel a too many secrets-hez és a viruljon a szomszéd tehene is…
Kezdi mégjobban elveszteni a fonalat, de azért reméli, hogy tudott segíteni abban, amiben kellett és arra is kíváncsi, hogy a szokásos T. Olvasó mennyire keveredett most össze az utolsó pár bejegyzést olvasva? :) :)
Ez tetszett!
Eddig 3 komment érkezett
(
)
-
1. mimke
2008. 03. 31. 20:58 -
2. Secima
2008. 04. 01. 10:11Nekem tetszett a bejegyzés és a blogod is. Jövök máskor is.
-
3. Euthymia
2008. 04. 01. 15:06Secima, köszi, bár megvallom, kicsit szédülök és nagyon kíváncsi is leszek a végkifejlettre :) szerdán igyekszem időben "ott"lenni :)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Vettem, felírtam :)