Közlekedési szokások in England...
Van olyan átkelő is, ahol egyik ujja használatával megállíhatja a forgalmat és boldogan sétálhat át a másik oldalra a sipító hang kiséretében.
Ha gépjárművel indul útnak, akkor első rémülete után át kell, hogy fusson az autó másik ajtajához, mert nem, nem lopták el a kormányt, csak simán a másik oldalon kell megpróbálni bemászni a kocsiba. Miután sikeresen megtalálta a kormányt és a biztonsági övet is bekapcsolta, érdemes gyakorlatozni a bal kezével a sebváltó körül, mert az viszont úgy van beállítva, ahogy az európai autóknál, csak itt ugye a sofőrnek ez kicsit kényelmetlenebb, illetve. kevéssé megszokott. Az egyes az anyósülésnél van elől, az ötös meg közvetlen a comb mellett.
Aztán már csak figyelni kell a többi közlekedőt és megy minden, mint a karikacsapás. A 3 sávos körforgalomnál esetleg még fontos azt megtanulni, hogy tudja mindig melyik kijáratnál akar az ember (balról számol) kijutni, és annak megfelelően beállni a behajtásnál a sávokba.
Sikeres célbaérést követően már csak parkolóhelyet kell találni, ami általában nem egyszerű, de azért mindig jól látható a parkolókat jelző nagy kék tábla, és a mellette villogó 0 space felirat is. De ha sikerült üres helyekkel rendelkező parkolót találni, akkor is kicsit figyelemmel kell lenni még az utolsó pillanatokban, mert a fedett parkolók bizony valamilyen oknál fogva MINI-re tervezetten vannak kialakítva, mind felhajtónak a szélessége, mind a kanyarodónak a szélessége és hely szempontjából is. Abban az esetben, ha van üres hely a parkolóházban, és sikeresen nem színeztük be az oszlopokat sem,
két mód lehetséges a díj kifizetésére, előre fizetés (kitalálni, 2 óra alatt elintézzük-e az elintéznivalót) és a szélvédő mögé behelyezni a cetlit vagy behajtáskor kártya vételezés (sajnos egyre kevesebb helyen van ilyen kártyás megoldás).
Busz:
Vidéki bejárással (autóval 15 perc a városközpont) a havi bérlet ára 75 font, ami egy, azaz egy busztársaság járataira érvényes. Általában minden társaság indít annyiféle buszt, hogy a városban ne legyenek lefedetlen területek, de néha bizony szükséges a másik társaság járatára is jegyet váltani, mert adott busztársaság ritkábban indítja a buszokat és így órákba is telhet eljutni egyik helyről a másikra.
Fel- és leszállás az első és egyetlen ajtónál történik, a buszmegállóban való sorbanállást és busz leintését követően. Erre figyelni kell, hogy le legyen intve az érkező busz, mert különben megállás nélkül elsuhan előttünk a busz és várhatunk további 20 percet a következőre. Manapásg azért ez a sorbanállás a megállóban nem annyira divatos, de mikor közeledik a busz, hirtelen libasor képződik és nagyjából érkezési sorrendben jutnak fel a népek a buszra.
Erősebb gyomoridegzettel bírók utazhatnak az emeleti részen, gyengébbeknek ajánlott a földszinti részen ülni, már csak azért is, mert a helyi buszvezetők valamilyen oknál fogva nem ismerik a lassítás fogalmát. Gáz és hirtelen fék, ez a menő(menü).
Leszállási szándékát a szinte minden ülés mellett elhelyezett gombokkal jelezheti, egy hangos csillingelés kiséretében. Amikor a busz megérkezik a megállóba és kinyitja az ajtaját a leszállni szándékozó utasok akkor kezdenek el felállni a helyükről és előre sétálni az ajtóhoz. Mindenki türelemmel és nyugalommal várja a továbbindulást.
Lehetőség van előre megváltani a jegyet interneten, ha időben tudja az ember lánya, hogy utazni kíván. Átalában a megrendelt jegyét másnapi vagy harmadnapi kézbesítéssel meg is kapja. Amennyiben angolját szeretné hasznosítani, akkor a pályaudvarokon lehetősége van a pénztárnál jegyet vételezni, de az épületben több helyen is van jegygép, ahova szintén nem kell sok tudás a helyinyelvjárásból...
A vonatok általában tiszták, kényelmesek, világosak és csendesek, az utasok 98 %-a jár utazásra jogosító szelvénnyel. (jegyét megveszi). A maradék 2 % talán ismeri azokat a megállókat, kiskapukat, ahol se gépi, se emberi ellenőrzés nincs a szerelvények és az utca között (bár ilyennel még nem találkoztak, hogy ne lenne valaki/valami egy kapunál a pályaudvaron).
Mozgó büfés vagy büfékocsi van a járatokon és erről a vonaton hangosbemondó többször is tájékoztatja az utazóközönséget.
A kedves gépi hang minden megállóban elsorolja, hogy mely megállók vannak még vissza a célállomásig és az éppen következő megállóról is beszámol.
Alapvetően az autósok előzékenyek, udvariasak és türelmesek a többiekkel szemben, leszámítva a magyar rendszámmal, az autópályán ezerrel száguldó, szabálytalan helyen parkoló erre tévedt honfitársainkat...
Ez tetszett!
Eddig 8 komment érkezett
(
)
-
1. LJA
2008. 06. 02. 14:15 -
2. Euthymia
2008. 06. 02. 15:24tényleg!!! Most, hogy mondod, megesett ez a kedves vedégekkel :) :) Látod, látod, felületes vagyok :(
-
3. cascata
2008. 06. 04. 17:00fura, hogy egyes dolgokat mennyire maskepp elunk meg... :)
-
4. Euthymia
2008. 06. 04. 18:17cascata: hát, az lehet mindannyian mások vagyunk, mást érzünk és tapasztalunk, de például mit ebben a bejegyzésben?? :) :)
-
5. Amby
2008. 06. 05. 9:28Amikor Thaiföldön vezettem először balos közlekedésben, állandóan ablakot mosattam a kicsi kocsival ;) Sokat röhögtünk, ahogy ugrált a kocsi, meg csapta a szél az mosófolyadékot be a nyitott ablakon. :-)
Sokat kell figyelni az instrukciókra - mit csinál, aki nem tud angolul?
-
6. Euthymia
2008. 06. 05. 9:39hát...igyekszik túlélni :) én sem tudok :) :)
-
7. Amby
2008. 06. 05. 9:43(Ja és felraktam a Blogkarnevált ma reggel.)
-
8. cascata
2008. 06. 05. 11:25azt hiszem, irok rola egy bejegyzest... :)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Kifelejtetted, hogy a vonatokról egy-egy megállóban lekapcsolnak szerelvényeket és az ott bambán bámészkodó, figyelmetlen magyart egészen más helyere szállítják... :))))